Füstmentes fal
A dohányzás következtében kialakuló betegségek a világon évente több százezer ember halálát okozzák. A szakemberek szerint ezért már minél korábbi életkorban fel kell hívni a figyelmet a káros szenvedély súlyos hatásaira. A Magyar Rákellenes Liga a tanév elején a közép- és általános iskolások számára hirdetett meg egy pályázatot „Füstmenetes fal” címmel, amelyben kiemelt szerepet kap a megelőzés.
A pályázatot országos szinten már több éve hirdeti meg a Rákellenes Liga, amelyre mindig nagyon sok a jelentkező. Az idei tanévben 200 pályamű érkezett be általános és középiskolás kategóriában. A bajai Gyakorló iskola a saját kategóriájában harmadik helyezést ért el.
Grészló István
Mi azt kaptuk feladatnak, hogy a füstmentes falra, külön voltak csoportok ilyen padoknál, hogy rajzoljunk olyat, hogy miért rossz a dohányzás. -És te mit rajzoltál? – Hát mi a fiúkkal azt találtuk ki, hogy rajzoltunk egy fát, azokba írunk bele dolgokat, hogy mit okozhat.
Déri Noel
Hát egy ilyen gondolatmenetet, vagy térképet kellett csinálni a dohányzásról, hogy a káros hatásai, és az ilyen más hatásai miatt.
A faliújság megvalósításában a több mint 30 gyerek mellett pedagógusok, karbantartók, portások és az iskolaorvos is részt vet. A Füstmentes fal megvalósításakor több szempontot is figyelembe kellett venniük a csapatoknak.
Kupszáné Ozvald Katalin – pályázati koordinátor, EJF Gyakorló Iskolája
A faliújságnak az iskola egyik legforgalmasabb helyén kellett elhelyezkedni, hogy a tanulók minél szélesebb körbe, az iskolába látogató szülők, és egyéb kliensek találkozhassanak vele. Szempontok voltak, hogy mindenféleképpen pozitív üzenete legyen, pozitív üzenete a figyelemfelkeltő hatása a dohányzás ellen, és hogy interaktívvá kellett tenni.
Az interaktivitás ez esetben azt jelentette, hogy az egyik szülő tüdőgyógyászként egy totót állított össze a témával kapcsolatban, amelyre természetesen a válaszokat is várták. Az ötletek kidolgozásakor az iskola védőnőjének is jutott szerep.
Szabián Zita – iskolai védőnő, Bajai Szent Rókus Kórház
Védőnőként a gyerekek munkáját értékeltem, illetve segítettem a pedagógusoknak a munkáját. Összefogtam a tanulókat, illetve áttekintettem a szülők munkáit is, segítettem az iskolának és a tanulóknak a munkáját.
A zsűri a dobogósokat díjazta is, a pályázók értékes sportszereket nyertek. A gyerekek úgy érzik, kedvet kaptak a közös munkához, és mivel az intézményük az Ökoiskola és az Erőszakmentes-egészségtudatos iskola címet is birtokolja, az a szándékuk, hogy a továbbiakban is részt vennének hasonló pályázatokon.