Disznóságok Bácskai módra
Negyedik alkalommal várták a gasztronómia szerelmeseit a Bácskai Hurka- és Kolbászfesztiválon. A Szentháromság téren már hagyománya van a rendezvénynek, melyre a környékbeli települések is meghívást kapnak. Az idén több mint húsz csapat sütött kolbászt és hurkát, de ezek mellett például díjazták a legszebben terített asztalt is.
A fesztiválon kilencszáz négyzetméter szolgált a kulináris élvezetek kielégítésére. Ismét kóstolhattak jóféle borokat és pálinkákat az érdeklődők, de a főszerep természetesen a sütnivalóknak jutott.
Forrás Gábor
Hogy érzik magukat? Hát nagyon jól. Készültünk rá, tehát itt ide szervezetük a szombati ebédet, teljesen jó, erre gondoltunk, gyomrot felkészítettük.
A nap során egy szakmai zsűri bírálta az elkészült disznóságokat, melynek során négy szempontot is figyelembe vettek.
Onódi Ferenc Életmű-díjas gasztronómus
Az egyik szempont az maga a megjelenése a készítménynek, hiszen mi is, amikor elmegyünk étterembe, ahogy ki van előttünk tálalva az étel, az már eleve, ha már étvágygerjesztő, az már egy nyerő pont, ugye. Jó a véleményünk róla, de utána jön a másik fontosasbb része, az íze, a színe, magának és az illata az ételnek.
A kibővült kínálat és a kistérségi települések meghívása garancia volt a sikerre.
Zsigó Róbert polgármester, Baja
Hagyomány itt a Bácskában is a hurka és kolbászkészítés. Én azt gondolom, hogy ezzel is egyrészt be tudjuk mutatni, hogy a régi hagyományos értékeinkhez ragaszkodunk, látszik egyébként az érdeklődésen is, hogy mennyien vannak. Másrészt az is célunk, hogy bemutassuk, hogy Baja egy olyan város, amit csak szeretni lehet.
A szervezők több újdonsággal is várták a látogatókat, így például hagyományos disznóvágáson is részt vehettek az érdeklődők.
Bócsa Barnabás főszervező, Baja Marketing Kft.
Az idei évben én minden rendezvénynél azt kértem a kollégáktól, egy picit a minőségi változások legyenek inkább jellemzők. Remélem, ez érezhető a megjelenében, küllemben itt a sátordíszítés kapcsán is, illetve hát a programokat azt folyamatosan színesítjük. Talán az idén a népi hagyományok, a népzene több, nagyobb hangsúlyt kap és hát törekedtünk arra, hogy a gyerekek is megtalálják itt a számításukat.
Az idei bajai fesztiválkolbász címért többen is versenybe szálltak, végül a zsűri a Garai Angyalok csapatának recepjét találta a legjobbnak.
Faa Béla polgármester, Gara
A sikerhez nem kellet más, mint az, hogy nem kell túlcifrázni a tölteléket, ügyelni kell a sütésre és ez a titka.
Általában a receptet is titkolni szokták. Megtudhatunk-e esetleg valamilyen különlegességet belőle?
Talán pont ez a lényeg, hogy semmi különlegesset nem tettünk bele, csak ami szükséges. Só, paprika, bors és fokhagyma.
Az ételkülönlegességek szerelmesei nem maradtak éhesek a díjátadó végére, így jövő februárban a folytatás már biztosra vehető Baja főterén.