Művesház Tehetségpont
A tavaly ősszel megalakult Művesház Tehetségpont Tehetséggondozó Csoport fiatal alkotói mutatkoztak be tegnap a Gyakorló Iskolában. A gyerekek a négy hónap alatt készült munkáikat állították ki, amelyek között változatos témák szerepeltek. A művészpalántáknak ez az első közös kiállításuk.
25 egyéni kép, valamint több nagy közös alkotás. Ezek kerültek a falakra a Tehetséggondozó Csoport első bemutatkozásán. Ezek egy részét a 7-9 éves tanulók készítették, a többit felső tagozatosok és középiskolások. A diákok az érdeklődési körüknek megfelelően minden technikát felhasználva szabadon alkothatnak az órákon. A foglalkozásokat Bondor Zsuzsanna vezeti.
Bondor Zsuzsanna – rajztanár, Művesház Tehetségpont Tehetséggondozó Csoport
Igyekszem, amihez én értek, mindent átadni a gyerekeknek, a grafikáktól a festészeten át a kerámiáig, tűzzománcozunk, és egyéb érdekes technikákat, és egyéni és közös kompozíciókat csinálunk.
A tárlatra Kerbel Anett egy agyagedényt és egy papírnyomatot hozott. Az utóbbi technika másoknak is az egyik kedvence, vidám, színes alkotások születnek ezzel a módszerrel.
Kerbel Anett
Először kivágtuk a sablont, azt ráragasztottuk, aztán még így az ujjunkkal is így festéket raktunk a papírra végül is.
Dózsa Kamilla azt mondja, az órákon az a jó, hogy megkapják a témákat, de eldönthetik, mit választanak. Ő is már több technikát kipróbált, amit a nagyközönségnek is megmutatott.
Dózsa Kamilla
Három képem lett kiállítva, egy pasztellkép, egy papírnyomat és egy kollázs.
A csoport a tanév végére egy újabb kiállítást tervez a városban. A mostani tárlatot pedig március 4-ig hétfőtől péntekig tekinthetik meg az érdeklődők a Gyakorló Iskolában.