Korlátok közt
A magas talajvízszint országszerte gondokat okoz a hagyományos temetkezések esetében. Több település temetőjében is teljesen megtiltotta a koporsós temetést a Tisztiorvosi Szolgálat. Baján és a környékén nem ilyen rossz a helyzet, de van, ahol szintén tilos koporsóban eltemetni az elhunytakat.
A vaskúti temető egyes részein hónapok óta nem engedélyezi a koporsós temetéseket a Tisztiorvosi Szolgálat. A falu nagyobbik temetőjének alacsonyabban fekvő parcelláiban a talajvíz az utóbbi években gyakran állt olyan magasan, hogy lehetetlenné tette a hagyományos temetkezést – korábban előfordult, hogy a kiásott sírgödörben a koporsó úszott a víz tetején. A talajvíz szintje jelenleg alig fél méterrel van lejjeb a föld felszínénél, amint az a sírkert szélén húzódó árokban, és a vízcsapok aknájában egyaránt látható. A mostani tilalom tavaly május óta érvényes, ezért más megoldásokat kellett találni a temetésekre azoknak az esetében, akiknek a családi sírboltjuk, vagy az előre megváltott sírhelyük a magas talajvíz érintette részeken van.
Gyurcsy Tibor ügyintéző Polgármesteri Hivatal Vaskút
Az egyik megoldási lehetőség az, hogy a család az urnás temetést választja, tehát elhamvasztatja az elhunytat, a másik lehetőség pedig, hogy egy kijelölt közegészségügyi tartalék területen ideiglenesen eltemetik a koporsós temetéssel az elhunytat, majd hogyha a talajvíz állása lehetővé teszi, kihantolják egy exhumálási eljárással, és utána megfelelő sírhelyre – amit a család előzőleg kiválasztott, és eddig oda nem lehetett temetni -, eltemetik.
Az utóbbi eljárás sokkal költségesebb, ezért kevés hozzátartozó választja. A gondokat fokozza, hogy a vaskúti temető területének nagyobb részén magas a talajvíz. A Baja környékén lévő települések, Bátmonostor, Érsekcsanád és Sükösd temetőiben nincsenek ilyen akadályok. A bajai sírkertek egyikében azonban a vaskútihoz hasonló a helyzet.
Márity András Temető Fenntartási osztályvezető Bajai Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft.
Baja város területén hat temető, köztemető üzemel, ebből jelen pillanatban egy olyan temetőnk van, amiben korlátozva van a koporsós temetés. Ez a Baja-Szentistváni temetőnek az északi részén van korlátozva főleg. A többi részen Szentistvánon lehet koporsós temetés. Az ÁNTSZ-el folyamatos kapcsolatunk van, mert az engedélyek megadása az ÁNTSZ-re tartozik.
A talajvíz szintjét a bajai temetőkben is rendszeresen ellenőrzik. A tavalyi év csapadékos időjárása miatt a föld mindenütt vízzel telített. A következő hetekben az enyhülés okozta olvadás, és az előrejelzések szerint várható újabb esők miatt a helyzet biztosan nem javul, sőt, várhatóan tovább romlik.