Megvalósult álom
Egy régi álmuk valósult meg a fölvégi iskolásoknak. Saját tornateremmel rendelkeznek. Az iskola létezése óta csak egy-egy tanterem adott lehetőséget a testnevelési foglalkozások megtartására. A fejlesztés az Európai Uniós pályázat egyik beruházása.
Sok kisdiák még csak kedden délelőtt látta első alkalommal az új tornatermet. A bizonytalan lépteket követően aztán már nehéz volt sokáig egy sorban tartani őket. A rövid igazgatói köszöntő után pedig tapssal köszönték meg a tanulók a kivitelező munkáját. A tornatermet egy kis testmozgással vették birtokba a felsővárosiak, akik már várták, hogy elkészüljön.
Csovcsics Judit tanuló
Nekem nagyon tetszik, nagyon nagy lett. Én már 8 éve idejárok, nem gondoltam volna, hogy így fel tudják újítani az egészet. Nagyon jó. Szép nagy lett, jó magas és én táncolok is és így most legalább lesz jó nagy hely táncolni.
Az Újvárosi ÁMK tagintézménye mostoha körülmények között tarthatta eddig a torna órákat. A többi iskolával ellentétben nekik csak az udvar volt és a tantermek.
Mihálovics Ferenc igazgató, Újvárosi ÁMK
Az iskolánknak, a fölvégi iskolának a legnagyobb fogyatékossága a testnevelési órák megoldatlansága és a helyszűke jelentette, ugyanis két tantermet nyitottunk össze, ebből lett az úgynevezett tornaszoba, ami alacsony volt belmagasságilag, szűk is volt, tehát nagyon korlátozta a testnevelési órák lehetőségeit.
A tornaterem építés egy európai uniós pályázat részeként valósult meg. Mint már arról korábban beszámoltunk a város egy 420 millió forint értékű beruházást tud végrehajtani az Újvárosi ÁMK intézményeiben. A fölvégen a tornateremre mintegy 85 millió forintot költöttek. Épült egy nagyobb szertár, két öltöző, zuhanyzókkal és mellékhelyiségekkel. Az intézmény felújítása jelenleg több mint 70%-on áll. Az új tornateremmel bővültek az iskola kínálata is. Sokat számít a beiskolázásnál és a környék kisebb nagyobb sport, illetve kulturális csoportjai is ki tudják használni a benne rejlő lehetőségeket.