Kardos a BLSE-ben
Korábbi élvonalbeli labdarúgóval erősítette meg a keretét a BLSE-Kalo-MÉH labdarúgó csapata. A klub leigazolta Kardos Ernőt, aki többek között a Győr, a Kaposvár és a Ferencváros mezét is viselte pályafutása során. A védő már be is mutatkozott a BLSE-ben.
A bal oldali védőt elsősorban Vincze Zoltán pótlására szemelte ki a kék-sárga klub vezetősége, aki számára nem volt idegen a Vasvári Pál utca, hiszen már a nyáron is a BLSE keretével készült. Akkor azonban egy kedvező ausztriai ajánlat miatt nem maradt a Sugovica partján, de most örömmel jött Bognár György együtteséhez.
Kardos Ernő BLSE-Kalo-MÉH
Szerencsére most el tudtam jönni Ausztriából és a a klub vezetés nagy örömömre megkeresett, mert nagyon szimpatikus volt itt a közeg, amit a nyáron megtapasztaltam. Szinte egy nap alatt megegyeztünk és nagy örömmel jöttem ide.
A Kardos név ismerős lehet a korábbi BSK szurkolóinak, hiszen Ernő édesapja a 80-as években Baján futballozott. Fia több élvonalbeli klubban megfordult pályafutása során, de nem érzi visszalépésnek a mostani NB II-es szerepvállalást sem.
Kardos Ernő BLSE-Kalo-MÉH
Egyáltalán nem számít, hiszen előtte játszottam Kaposvölgyén NB II-be. 31 éves vagyok, ez a lehetőség van. Hívtak Keletről is az NB II-be, de mivel én pécsi vagyok és ez közelebb van, egyértelmű, hogy ezt választottam.
Ernő elmondta még, hogy nagyon szeretne hosszú távra berendezkedni Baján, azt sem tartja kizártnak, hogy pályafutása végéig itt maradjon. A csapat egyébként csütörtökön hajnalban elutazik a horvátországi edzőtáborba, ahol jövő héten szombatig készül majd a keret. A tavaszi szezon rajtja pedig március hatodikán az Üllői úti Albert stadionban lesz az FTC II ellen.