Sportolói díjátadó
Csütörtökön a Városháza dísztermében adtak át elismeréseket a tavalyi év legjobb bajai sportolóinak. A lista szerencsére hosszúra sikerült, Zsigó Róbert polgármester közel hatvan serleget osztott ki. Sportolóink bíznak benne, hogy a város első emberének jövőre még több dolga lesz a díjátadón.
Szinte teljesen megtelt a városháza díszterme sportolókkal, ami jól mutatta milyen termékeny év volt a tavalyi a bajai sportéletben. Labdarúgók, kosarasok, judósok, motorcsónakosok és karatésok egyaránt helyet foglaltak a padsorokban, valamennyiüknek jól sikerült a 2010-es versenyszezon. Így volt ezzel a sárkányhajós világbajnok Rasztik Mária is.
Rasztik Mária EDF-Démász BSSC
Három darab aranyéremmel jöttünk haza. 200, 500 és 2000 méteren sikerült megnyernünk az első helyezést.
Az egyik legszebb eredményt a Bácska junior kosárlabda csapata szállította a tavalyi évben.
Koller Tamás Bajai Bácska FKE
Igen, jó szezont zártunk a junior csapattal, sikerült megnyernünk a junior bajnokságot. Ez volt minden vágyunk.
Nem csak a vízben és a labdajátékokban voltak kiemelkedő eredmények, hanem a küzdő sportágak képviselői is szépen teljesítettek. Knetig Emőke például a belgrádi karate Európa-bajnokságon szerepelt kiválóan.
Knetig Emőke Honbu Dojo SE
Életem legnehezebb versenye volt. Súlycsoport nélkülire tették. A döntőben egy elég nehéz ellenfelem volt, tőle kikaptam és így második lettem.
Sportolóink nem csak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyben is szép sikereket értek el.
Vidákovics Patrik Boxing SE Baja
Egy éves eredményeim vannak, azok elég jól sikerültek. Többnyire első helyezett lettem, de lett egy világbajnoki második helyezésem is.
Zsigó Róbert polgármester a szombati sportbált követően rövid időn belül másodszor díjazott sportolókat, de nagy örömmel tette ezt most is.
Zsigó Róbert polgármester, Baja
Én azt gondolom, hogy az elkövetkezendő esztendőkben mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a megfelelő körülmények között tudjanak sportolni a fiatalok. Az egyesületek ha nem is az ideális, mert az ideális anyagi támogatást nehéz elérni a jelenlegi helyzetben, de a város által maximálisan adható sporttámogatással próbáljuk segíteni, ösztönözni azt, hogy egyre több gyerek sportoljon.
A díjkiosztó után egy rövid állófogadásra látta vendégül a polgármester a sportolókat és az edzőket. A kötetlen beszélgetések során pedig már a remélt idei nagy sikerek is szóba kerültek.