Alig ért véget a bajnoki szezon, máris újabb fontos esemény előtt áll a BLSE utánpótlása. Jövő héten a hagyományos nyári táborát tartja meg az egyesület, ahová a klub labdarúgói mellett több gyereket is várnak. A foglalkozásokat a BLSE trénerei mellett országosan ismert szakemberek tartják majd.Ha nyár, akkor BLSE tábor. Évek óta megszokott dolog a klub életében, hogy heti váltásban edzőtáborokat szerveznek a különböző korosztályok számára. Idén sincs ez másként, a sorozat jövő héten hétfőn kezdődik, először a nagyobbak, majd a hónap végén a fiatalabb generáció készül a Vasváriban.
Evanics Zoltán utánpótlás vezető, BLSE:
Az első hét a nagyobbaknak, a nyolc és tizennégy év közöttieknek lesz. Itt a Vasváriban, a csarnokban, a pálya melletti füvön és a stadionban. És június második hetében lesz a kis csoportoknak, tehát a hat, hét éveseknek.
Az idei évben újdonság lesz, hogy a BLSE edzői mellett híres, Bajához kötődő szakemberek foglalkoznak majd a gyerekekkel. Minden nap lesz egy vendég, így például Fehér Csaba, Máté Csaba, Bognár György, a Disztl testvérek és Ebedli Zoltán is jelen lesz a Vasváriban. A népszerű trénerek mellett további meglepetések is várják a gyerekeket.
Evanics Zoltán utánpótlás vezető, BLSE:
Szerdán lesz egy Nike tesztpályánk, ami azt jelenti, hogy hét állomásos. Itt gyorsasági, passzolós tulajdonságokat felmérő, rúgótechnikát felmérő tesztpályáról van szó. Ezt sikerült ide hozni.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a tábor idén is nyitott, tehát nem csak a klub játékosai vehetnek benne részt. A napi több tréning mellett teljes körű étkezés, és kiegészítő programok is várják a labdarúgó palántákat.