Óvd a veséd, védd a szíved
Magyar javaslatra 2006 óta a világ majdnem 100 országában rendezik meg március 10-én a vese világnapját. Az orvosok a vese egészségmegőrzésének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Hazánkban az emberek tizede esélyes arra, hogy súlyos vesebetegség alakuljon ki nála, ezért igen fontos a megelőzés.
A vese-elégtelenségben szenvedők dialízis-kezelése azt jelenti, hogy az órákon át tartó folyamattal a gépek megtisztítják a vérüket a szervezetükben lévő méreganyagoktól, amelyek kiválasztására a saját veséjük már nem képes. A betegek számára fontos az étrendi szabályok betartása: kevés fehérjét fogyaszthatnak, emellett ügyelniük kell a káliumban és a foszforban gazdag ételek kerülésére is – ezért halat nem ehetnek. A kezelés lehetővé teszi a betegeknek, hogy a mindennapi életüket fenntartsák.
Dezső Mihályné
Az az igazság, hogy én élem úgy az életemet, ahogy eddig is éltem, úgy gondolom, hogy amikor innen elmegyek, nem akarok azzal foglalkozni, hogy én beteg vagyok, ezt itt hagyom, és megpróbálok úgy élni, hogy … tehát van még egy fiam, akinek szüksége van rám.
A Diaverum Dialízis Központ bajai egységében összesen majdnem hetven beteget látnak el rendszeresen, ami heti többszöri kezelést jelent. A művese-állomás pontosan 12 éve nyílt meg Baján, és hat éve már bővíteni kellett, mert egyre több az ellátandó beteg a városban és a környékén. Ugyanabban az épületben van a Szent Rókus Kórház szakrendelője is, amely majdnem ezer beteget fogad évente. A vesebetegség lassan alakul ki, ezért fontosak a szűrővizsgálatok.
Dr. Magyar Katalin vezető nephrológus, Diaverum Dialízis Központ Baja
Szeretnénk arra felhívni a figyelmet, hogy aki kockázati csoportba tartozik, azaz a magas vérnyomásos és cukorbetegségben szenvedő páciensekre gondolok elsősorban, legalább évente menjenek el a háziorvoshoz szűrésre. Ez egy egyszerű vér-, és vizeletvizsgálatból álló kis vizsgálat, amin, ha valami kiderül – mert sajnos az idült veseelégtelenség egy lappangva kifejlődő kór, nagyon sokáig nem okoz tüneteket -, akkor a háziorvosok beutalják hozzánk a szakrendelésre a betegeket, és mi időben gondozásba tudjuk venni őket.
Aki meg akarja őrizni a veséje egészségét, jól teszi, ha 2-2.5 liter folyadékot elfogyaszt naponta, aki pedig felfázással, hólyaghuruttal küszködik, mindenképpen forduljon háziorvoshoz – tette hozzá a főorvosnő.