Két napon keresztül termelők és kézművesek kínálták portékáikat Kiskőrös…
Június 19-20-án megnyitotta kapuját a XII. Duna-Tisza közi Agrár Expo Kiskőrösön. A járványhelyzet miatt ebben az évben is a város főterén állították fel a sátrat és a szabadtéren kínálták portékáikat a kézműves élelmiszereket előállító termelők. Nagy Tamás, az expó ötletgazdája és szervezője az immár több, mint egy évtizedes múltra visszatekintő Agrár Expóval lehetőséget teremt a magas minőségű hazai, háztáji, kézműves élelmiszert előállítók bemutatkozására. A cél, hogy a vásárlók a későbbiekben is a hazai, magyar termékeket keressék az áruházak, boltok polcain. Ezért is választották az expó jelmondatául: Vegyél hazait! A vendégek között üdvözölhette Harangozó Péter moderátor többek között a környékbeli települések polgármestereit, Gubán Gyulát, a MAGOSZ Bács-Kiskun Megyei elnökét, Gáspár Ferencet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei elnökét is, a rendezvény támogatói között pedig a keceli Pintér Művek tulajdonosait, Pintér Józsefnét, Pintérné Farkas Csillát, valamint Pintér Csabát.
A XII. Duna-Tisza közi Agrár Expo szombaton 10 órakor Boldoczki Róbert harsonaművész és művészbarátai – Sipos Béla, Opauszki János és Breznyán Attila – harsonafanfárja után ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét.
Köszöntötte a megjelenteket Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, Font Sándor, az expó fővédnöke, országgyűlési képviselő, a Parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, az expót megnyitotta és előadást tartott a mezőgazdaság aktuális helyzetéről dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.
XII. Duna-Tisza közi Agrár Expo hivatalos megnyitóját követően hirdették ki a színpadon a „Kiskőrös Város Bora 2021.” elismerő címet elnyert borokat. A szervezők képviseletében Domonyi László polgármester – Kiskőrös Város Önkormányzata – Kisné Csővári Andrea – Kiskőrös Város Hegyközsége – valamint Béleczki Mihály nagymester – Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend – gratuláltak és nyújtották át a díszokleveleket a díjas borokat előállító borászoknak.
„Kiskőrös Város Bora” 2021-ben
Fehér bor kategóriában: Vass Bor Kft. – Irsai Olivér (2020). Az oklevelet átvette Vassné Pivarcsi Mária borász.
Rozé bor kategóriában: Vass Bor Kft. – Cabernet Sauvignon (2020) Az oklevelet szintén Vassné Pivarcsi Mária borász vette át.
Vörös bor kategóriában: Szentpéteri Borpince – Kékfrankos (2018) Az oklevelet Szentpéteri Attila vette át.
Az expón olyan különlegességeket kóstolhattunk és vásárolhattunk, mint a szürkemarha- és mangalica kolbász, szalámi, sonka, kecske, juh- és tehénsajtok. Megízlelhettük a Duna Borrégió kiváló borait, pálinkáit, gyümölcsleveit, szörpöket, hidegen préselt olajokat, bio és tönköly nassolnivalókat, zöldségkrémeket, homoktövis készítményeket, gyógygombát, fűszerpaprikát és még sok más különlegességet, amit kizárólag magyar termelők állítanak elő magyar alapanyagból, magyar munkaerővel. A kiskőrösi főtér melletti részen mezőgazdasági gépkiállítást tekinthettek meg a látogatók. Emellett gyönyörködhettek a magyar népviseletet, kalocsai hímzést bemutató asszonyok- és a kézműves iparosok munkáiban is.
A kulturális programok tárházán belül pedig szombaton a kiskőrösi, rendkívül népszerű énekes, Kothencz Lajos két alkalommal is kiváló hangulatot teremtett a főtéren. Vasárnap délelőtt bemutatkozott Gmoser György művészeti vezető két, versenyre készülő mazsorett csoportja, a Gyöngyszem, illetve a Csillagfény csoport. A koreográfiát Gubacsi Zsófi segített összeállítani és a lányoknak betanítani.
A vasárnapot a kiskőrösi Soundwitch együttes koncertje zárta.
Találkozzunk jövőre is, remélhetőleg a szokott időszakban, húsvét előtt a XIII. Duna-Tisza közi Agrár Expón!
A rendezvény kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt!