Az iskola kapujában

  • április 13, 2018
  • Oktatás
  • Az iskola kapujában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Óvodáskorú gyermekek szüleivel teltek meg az általános iskolák az elmúlt két napban. Az idén április 12-13 között zajlottak az általános iskolai beiratkozások. Sokan a pedagógusok személye miatt választották ki az intézményt, mások oda íratták be a leendő elsősöket, ahová az idősebb gyermek is jár.
Egymás mellett sorakoznak a hátizsákok az egyik bajai általános iskolában. Szeptembertől a táskák lecserélődnek és újak kerülnek a meglévők helyére. Hamarosan új első osztályos kisdiákok veszik birtokba az udvart is, a szülőknek azonban ezt megelőzően be kell íratniuk gyermekiket a kiválasztott iskolába. Bundity Zoltán a Szent László ÁMK tagintézmény-vezetője azt mondja, a bajai iskola évek óta népszerű a helyi diákok és családok körében.

Bundity Zoltán – tagintézmény-vezető, Szent László ÁMK
„Azt gondolom, az, hogy belvárosi intézmény vagyunk, az nagyon fontos. Néhány évvel ezelőtt az iskola kívül-belül fel lett újítva. Nem mindegy a szülőknek, hogy milyen fizikai környezetbe engedik a gyermekiket. Bízom benne, hogy rólunk az a hír terjeng a városban, hogy mi nem dátumokban gondolkodunk. Nincsenek olyan céljaink, hogy a gyerek novemberre tanuljon meg írni, olvasni, hanem mi neveljük őket és ennek megfelelően nagyon sok nevelési programunk van.”

Bundity Zoltán hozzáétette, rendszerint a beiratkozási folyamat első napján érkeznek a legtöbben, mivel egyesek attól tartanak, nem jutnak be a kiválasztott intézménybe. Mások azért igyekeznek a beiskolázással, mert annak elmulasztása mintegy 150 ezer forintos bírságot vonhat maga után. Ez az anyuka azt mondja, a tegnapi napon hatalmas sor állt az iroda előtt, így egy nappal későbbre halasztotta a beiratkozást. Hozzátette, maga is pedagógusként dolgozik az intézményben, így egyértelmű volt, melyik iskolát választják legkisebb gyermekük számára.

Csukorné Rácz Aranka
„A pedagógusok, a leendő osztályfőnök személye, illetve a német nyelv miatt választottuk, mert mi mindenképpen németet szerettünk volna taníttatni. Az angolt is fontosnak tartjuk, de azt szakkör szinten is lehet tanulni, úgyhogy ezáltal mind a két nyelvvel találkozik.”

Az intézmény munkatársai csak akkor fogadták el a leendő elsős diákok jelentkezését, ha a szülők magukkal vitték a gyermek lakcímkártyáját, személyi azonosítóját, születési anyakönyvi kivonatát és TAJ-kártyáját, valamint az óvoda által kibocsájtott iskolaérettségről szóló hivatalos dokumentumot és a szülő személyi igazolványát. A beiratkozás mindkét napon késő délutánig zajlott, így a végleges adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, az azonban már pénteken délelőttre jól látható volt, hogy a Szent László ÁMK általános iskolájában szeptemberben is legalább két osztály kezdi meg a tanévet.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólás lezárva.

error: Védett tartalom!
%d blogger ezt szereti: