
Elmaradt az érem
Kedden már beszámoltunk róla, hogy az U23-as világbajnokságon járt Döbröntey Réka és Papp Sarolta. A Spartacus evezős párosa érmes reményekkel utazott a seregszemlére, ahol hatalmas csatát vívtak a korosztály legjobbjaival. Réka szerdán már Baján értékelte a versenyt.
Az év első fele remekül alakult a lányok számára, előbb a hazai válogatókon, majd pedig a Bled-i nemzetközi regattán hozták a jó eredményeket. Az U23-as világbajnokság az idény egyik kiemelt eseménye volt a bajai páros számára, előzetesen sokan az éremszerzést sem tartották lehetetlennek.
Döbröntey Réka, Bajai Spartacus SC
„Igen, az éremért mentünk a világbajnokságra. Sajnos nem úgy jött ki a lépés, ahogy mi terveztük. Kicsit sok volt ez a két szám nekünk, így utólag visszatekintve. Így is megpróbáltuk a maximumot kihozni magunkból, ami sajnos most nem volt elég a dobogóra.”
A megszerzett negyedik hely a magyar válogatott legjobb eredményének számít, hiszen ez mellett még egy negyedik és kettő nyolcadik helyezést zsebelt be nemzeti csapatunk Poznańban.
Döbröntey Réka, Bajai Spartacus SC
„Volt egy pályaosztó futamunk perorban, ott felmértük az esélyeinket. Csak sajnos, ahogy a többi versenyen is az évben elég erős tartó szelünk volt. A döntőben aztán egy kicsit befáradtunk, 1200 méterig sikerült a mezőnnyel mennünk. De utána sajnos megléptek.”
Réka számára a világbajnokságot követően sincsen pihenés, sőt. A fiatal sportoló pénteken rajthoz áll a 30. Budapest – Baja hosszú távú regattán, ahol egyéniben szeretné teljesíteni a több mint 160 km-es távot.