
Óvatosan az utakon
A téli időjárás, a rossz látási viszonyok és a forgalomban résztvevők figyelmetlensége miatt a téli hónapokban évről- évre megnő a közúti balesetek száma. Baján az elmúlt hetekben több alkalommal történt tragikus kimenetelű baleset. A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai felhívják a figyelmet, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek az utakon.
A felvételen szereplő kerékpárost elengedték a gyalogátkelőn, azonban nem mindenkinek adják meg az elsőbbséget. Az elmúlt hetekben több közúti baleset is történt a városban és a környéken, sőt halálos áldozata is volt a szerencsétlenségeknek. Szakemberek szerint a téli balesetek többsége az elmulasztott elsőbbségadásra és a rossz látási viszonyokra vezethető vissza.
Gedovics Zoltán
„Sajnos azt kell, hogy mondjam, elsőbbségünk akkor van, ha azt megadják. Ezért mindenképp figyeljünk és bizonyosodjunk meg arról, hogy az áthaladás a kereszteződésben biztonságos. Ha kerékpárosként azt észleljük, hogy a gépkocsivezető kevésbé figyelmes, vagy figyelmetlen, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az esetleges baleseteket elkerüljük.”
Néhány kerékpáros körültekintés nélkül hajt át az átkelőkön. Az egyik bajai lakos szerint a tragédiák ezekből a figyelmetlenségből fakadnak.
Hodován Péter
„Figyelmetlenek az emberek. Egyesek szórakozottak, ezekből következnek a problémák. Oda kell figyelni, szolidárisnak kellene lennie mindenkinek.”
Ez az Úr azt mondja, a körültekintő közlekedés mellett nagyon fontos a gépjármű megfelelő állapota is.
Szabó András
“A gumik állapota, a láthatóság, a szélvédők állapota, hogy mi is lássunk. Ezek nagyon fontosak.”
Már csak alig egy hét van hátra karácsonyig, az emberek ilyenkor gyakran figyelmetlenné válnak és a nagy sietségben nem figyelnek oda egymásra. A helyiek szerint ez jelenti a legnagyobb problémát.
Dudás Mártonné
„Rendben van, hogy sietünk, de mikor nem? Jobban oda kellene figyelnünk egymásra. Ennyi.”
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai felhívják a forgalomban résztvevők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal, megfelelő körültekintéssel és figyelemmel közlekedjenek a belvárosban és a főutakon egyaránt.