Eredményesen tornáztak

  • február 16, 2017
  • Sport
  • Eredményesen tornáztak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A szertorna Diákolimpia megyei döntőjén szerepeltek az előző héten az Eötvös József Általános Iskola leány csapatai. A bajaiak mindhárom korcsoportban képviseltették magukat, ráadásul az egyik csapatunk éremmel térhetett haza. Az eredmények a sportág városunkban tapasztalható fejlődését bizonyítják.
Ezek a felvételek még a felkészülés időszakában készültek, hetente több alkalommal jelentkeztek edzésre a tornászok. Gábris Virág és Vida Magdolna évek óta foglalkozik a csapattal, a fejlődés pedig szemmel látható. Ennek megfelelően a gyakorlósok magabiztosan jutottak el a megyei döntőre, ahová szintén nem csak a kirándulás céljával érkeztek, hiszen bőven várt rájuk feladat.

Kapocs Léda, Eötvös József Általános Iskola
„Az első korcsoportnak szekrényugrást és talajt kellett megcsinálnunk.”

Az edzések mellett a lányok rendszeresen külön készültek otthon is, aminek aztán meg is lett az eredménye. Persze a lelki tényezőket így is nehéz volt legyőzni.

Bócsa Réka, Eötvös József Általános Iskola
„Tornáztunk és nagyon jó volt a verseny, nekem nagyon tetszett. Nagyon izgultam, de nem volt semmiért se izguljak.”

Természetesen mindenkinek meg voltak azok a szerek, azok a mozdulatok, amik nehezebbek voltak.

Takács Petra, Eötvös József Általános Iskola
„Nekem az előre bukfenc és a gyertya kicsit nehezebb volt. Miért? Azért, mert a terpeszbe érkezésnél majdnem lent volt a spiccem, a gyertyánál meg nehéz volt megtartani magamat.”

Még szerencse, hogy nem ért le az a spicc. Az első korcsoportos gyakorlós csapat végül az előkelő második helyen zárt az erős mezőnyben. A lányok örültek a megszerzett ezüstéremnek.

Barabás Liliána, Eötvös József Általános Iskola
„Szerintem nagyon jól sikerült és nagyon ügyesek voltunk szerintem.”

Gábris Virág felkészítő tanár szerint a lányok a maximumot hozták ki a megyei döntőből, elégedett a tanítványok teljesítményével.

Gábris Virág, felkészítő edző
„Én mindig azt mondom, hogy nem feltétlenül a győzelem az, ami inspirálja a gyerekeket. Hanem, hogy egy olyan közegbe kerülnek, ahol rengeteget tanulhatnak. Hatalmas élmény ez a számukra, hogy egy ilyen szintű versenyen elindulhatnak. A másik pedig, hogy örüljön annak amit csinál, legyen boldog.”

A második hellyel a bajaiak kvalifikálták magukat az országos elődöntőbe, a szakmai döntés azonban majd csak később születik meg arról, hogy el is utaznak e a versenyre. A másik kettő korcsoportban egyaránt a hatodik helyen zártak a bajaiak.

Print Friendly

Hozzászólás lezárva.